Rossz hír :(

Sziasztok!


Belevágok a közepébe..szóval nagyon sok rossz kritikát kaptam mostanában...több ílletőtől is...:( Sokan irtak chatbe, hogy hagyam abba és hasonlók...
Voltak akik nem elégedtek meg a chattel és küldtek e-maileket is..:S Sajnos..
Ezért én ugy döntöttem, hogy nem fogom folytatni..Nem tudom miért irják...mert ha ennyire nagyon rossz lenne ti nem lennétek itt...azt is eltudom képzelni,hogy esetleg egy ember csinálja ezt de ebben nem lehetek biztos.
Nagyon rosszul esik ez nekem mert én tényleg örömmel irtam a törit..és még sok ötletem lett volna hozzá...de így.
A blogot nem zárom be...sőt lehet később folytatni is fogom..de ez nem biztos.
Nagyon sajnálom...én nagyon szomorú vagyok emiatt..
Mindenkinek köszönöm a komikat..(L)
Köszönöm a húsz rendszeres olvasót(L) és a több mint 7200 látógatót....!
Puszi..
Nagy ölelés mindenkinek!!(L)
Eyi

23.Fejezet

Sziasztok!
Meg is érkezett a friss..remélem tetszeni fog nektek..:)
Köszönöm szépen a hat komit...nagyon örülök, hogy megkaptam:) Most sem lett nagyon hosszú..de már ma két tantárgyból nem is kevés leckét kaptam és hát a tanulás az első...na de hagyolak titeket olvasni..
Jó olvasgatást!
Puszi
Eyi^^

23.Fejezet


– Igen van.-mosolygott rám önelégülten.
– Hm…jól hangzik..-mosolyogtam.-És mit fogunk csinálni..?-kérdeztem
– Meglepetés.-suttogta.-Lejössz velem egy kávéért?-kérdezte kicsit hangosabban.
– Persze.-mondtam és kézen fogva indultunk el a lifthez. Hamar leértünk és a büfé felé vettük az irányt. Rob kért egy kávét magának és kimentünk a kórház udvarára, hogy rá tudjon gyújtani.
– Képzeld anyu lelépett.-mondtam neki mosolyogva, de ő nem örült ennek annyira mint én.
– Ez most azt jelenti, hogy vissza mész?-kérdezte szomorúan.
– Nem tudom.-vallottam be őszintén, mert tényleg nem tudtam. Vele akartam maradni..de nem akartam a terhére lenni.
– Te mit szeretnél?-néztem rá kíváncsi tekintettel.
– Azt, hogy maradj…nagyon szeretek veled lenni…és több időt szeretnék veled tölteni..-mondta én pedig elpirultam.
– De én nem szeretnélek zavarni, sem a terhedre lenni.-mondtam halkan ő pedig a kedvenc mosolyommal nézett rám.
– Ha zavarnál szerinted akarnám, hogy maradj?-kérdezte mosolyogva.
– Gondolom, hogy nem.-mondtam halkan.
– Akkor maradj.-mosolygott.-Elhozzuk az összes holmid…Így jó lesz?-kérdezte.
– Igen, jó lesz.-mosolyogtam rá. És egy apró puszit adtam szájára.
– Sziasztok. Hol van?-viharzott be Clare.
– Szia.-köszöntünk egyszerre.
– A szobájában van, de nyugodj meg jól van…már lecseszett.-mondta mosolyogva Rob.
– Akkor tényleg jól van.-fújt egyet Clare és egy kicsit elmosolyodott.-Na bemegyek hozzá.-mondta.
– Anyu mi akkor haza megyünk.-mondta Rob.
– Rendben pihenjetek..Én ma nem is megyek haza..bent alszom vele.-mondta és el is ment.


**(Otthon)


– Kicsim akkor hagylak letusolni meg ilyenek és utána megyünk.-mosolygott rám Rob.
– De hova? El kell mondanod mert így nem tudok mit felvenni.-próbáltam érvelni.
– A-a nem mondom el. Azt veszel fel amit szeretnél.-mosolygott rám.
– De ez így nem jó…mert ha farmert veszek és elegáns helyre viszel az úgy eléggé cink…vagy ha kiöltözök és egy normál helyre megyünk az is cink. Szóval valamit mondanod kell.-mondtam
– Ne farmer vegyél fel…valami csinosat. Oké?-kérdezte mosolyogva.
– Nem mondasz többet igaz?-kérdeztem és legörbítettem a számat.
– Nem.-mosolygott.
– Oké.-sóhajtottam.
Felmentem a szobába összeszedni a fürdős cuccaimat..Engedtem magamnak egy kád forró vizet és bele ültem, megmostam a hajam…és hamar
végeztem is. Kiszálltam megszárítottam a hajam, feltettem egy kis
alap sminket…és elkezdtem keresni valamit az itt lévő ruháim
közül, ami valljuk be őszintén nem valami sok. De végül a választásom
egy vékony pántú kékes-szürkés combközépig érő ruhára esett. A dekoltázs alatt egy övvel össze van kötve. Hozzá egy fekete hosszú kabátot és egy szintén fekete magassarkú cipőt választottam. A táskámba belepakoltam pár holmit
és már mentem is le Robhoz…
– Kicsim gyönyörű vagy.-nézett végig rajtam Rob.
– Köszi.-mondtam egy kicsit elpirulva.-Akkor indulunk?-kérdeztem.
– Persze.-mosolygott és kaptam az arcomra egy puszit.
– Még most sem mondod el hova megyünk?-kérdeztem és közben próbáltam boci szemekkel nézni rá.
– Nem.-mosolygott és elindította az autót.
– És ha megígérem, hogy nagyon meg fogok lepődni?-próbáltam győzködni.
– Akkor sem.-mondta és felnevetett.
– Jó.-mondtam és felhagytam a próbálkozással.


**(Az étteremnél)


– Tetszik?-kérdezte.
– Ez csodálatos…-mondtam halkan. Egy gyönyörű hajó étterembe vitt
ami a Temze folyón áll. Egy stégen kellett felmenni a hajóra..Gyönyörű volt…kis kör ablakok voltak rajta..és az ablakok felett színes gömbölyű
lampionok voltak. Miután kinézelődtem magam felmentünk a hajóra és rendeltünk enni. Én tengerész csirkemellet rendeltem, Rob pedig mézes csirkét…meg kóstoltunk egymásét..és Robé is nagyon finom volt. Miután végeztünk elmentünk
egyet sétálni itt a parton…és nagyon szép látvány volt…lehetett látni a
London Eyet is. Mikor Rob észrevette, hogy azt nézem
megkérdezte, hogy szeretnék-e felszállni rá.
– Szeretnéd kipróbálni?-kérdezte mosolyogva.
– Igen.-mosolyogtam rá én is…
– Akkor menjünk.-mosolygott és elindult az autó felé.
– Inkább sétáljunk.-kértem.
– Rendben.-mosolygott rám és kézen fogva sétáltunk. Közben pedig beszélgettünk. Rob pedig egyszer felhívta anyukáját, hogy hogyan van apukája…
Szerencsére minden rendben volt…így Rob is nyugodt maradt. Közben már a London Eyehoz oda is értünk és felszálltunk rá…amikor a legtetejére értünk gyönyörű volt a kilátás…szinte egész Londont lehetett látni…de sajnos hamar véget ért. Persze Rob megígérte, hogy még eljövünk ide…
– Majd még eljövünk, oké?-kérdezte.-De most van még egy meglepi..-mosolygott sejtelmesen és sétáltunk visszafelé……


Klau cipője...




Klau kabátja...



Klau ruhája..