22.Fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a 22. fejezetet nektek:) Remélem tetszeni
fog…ez most nem lett nagyon jó...de éjjel írtam meg eléggé fáradtan.
De eldöntöttem valamit! Ha nem kapom meg a hat darab komit akkor annyi héttel fog csúszni a friss ahány komi hiányzik a hatból. Sajnálom de másképp nem irtok...pedig én sokat dolgozok egy-egy fejin. Ezt csak azok értik meg akik irnak.... Szóval a következőtől így lesz. Azoknak akik írtak komit KÖSZÖNÖM sokat jelent nekem:)
Jó olvasgatást!
Puszi
Eyi^^


22.Fejezet


Már egy ideje beszélgettünk amikor jött egy orvos.
– Önök Richard Pattinson hozzátartozói?-kérdezte hivatalosan.
– A fia vagyok.-állt fel Rob.
– Az édesapja felébredt. Bemehet hozzá.-mondta az orvos egy halvány mosollyal.
– Köszönöm.-mondta Rob az orvos pedig elment.
– Ez nagyszerű.-álltam fel én is.-Menj be én pedig felhívom anyukád.-mosolyogtam rá.
– Köszi.-mosolygott rám és elment a szoba felé. Gyorsan megkerestem Clare telefonszámát és már hívtam is. A negyedik csörgés után felvette.

**

– Jó napot kívánok!-szólt bele, persze hisz ő még nem is tudja
a számom csaptam a homlokomra.
– Szia Clare, Klau vagyok.-mondtam.-Most szólt az orvos,
hogy Richard felébredt.-mondtam boldogan.
– Komolyan? És hogy van?-kérdezett azonnal.-Felöltözök és
megyek is.-mondta
– Igen komolyan. Szerintem jól van… Rob most van bent nála. Rendben
mi itt leszünk. Puszi.-mondtam és letettem. Utána felhívtam Carolt,
mert ő is megkért rá.


**


– Szia Klau. Na mizujs veled?? Már nagyon régen beszéltünk. És van egy
óriási hírem is.-köszönt vidáman az én barátnőm.
– Szia. Ma ébredt fel Rob apukája.-mondtam vidáman.
– Komolyan..jaj de jó hír…hogy van?-kérdezte azonnal.
– Rob most van bent nála. Szerintem jól van…az orvos nem mondott
semmit.-mondtam
– Hát ennek nagyon örülök.-mondta
– Igen én is.-mosolyogtam.-Mi az a nagyon jó hír?-kérdeztem kíváncsian.
– Anyukád reggel elment.-kiabálta a telefonba.-És hagyott
itt neked
egy borítékot. -mondta halkabban.
– Borítékot?-kérdeztem kíváncsian.
– Igen.-mondta.-De a lényeg, hogy bármikor
visszajöhetsz. Annyira örülök.-mondta.
– Én is.-mondtam egy kicsit bizonytalanul.
– Nem beszéltél még Robbal arról, hogy mi lesz ugye?-kérdezte.
– Hát nem.-vallottam be őszintén.
– Jó megértem, nem volt időtök de majd
beszélj vele. Rendben?-kérdezte
– Oké.-mosolyogva.-Mi van veled?-kérdeztem.
– Jajj képzeld egy hete megismertem egy állati jó pasit. Helyes.
……nagyon helyes.-mesélt.
– Mesélj még róla.-kíváncsiskodtam.
– Hát fekete haja van. Kék szeme van. Itt lakik Londonban. Állati helyes pasi.-hadart azonnal.
– Tetszik neked ez a srác.-mondtam.-És neve is van?-kérdeztem mosolyogva.
– Igen, Tomnak hívják.-mosolygott.-Meg kell ismerned.-mondta határozottan.
– Jól hangzik.-mosolyogtam.-Most le kell tennem de majd még hívlak.-mondtam. Puszi. Szia. Szeretlek.-mondtam és letettem.

**

10 perc múlva ki is jött Rob.

– Na hogy van?-álltam fel azonnal.
– Jól. Szerintem már semmi baja. Már lecseszett, hogy borotválkozzak meg.-mosolygott rám.
– Ennek örülök.-mosolyogtam én is.-Nemsokára itt van anyukád.
– Az jó. De tudod milyen nap van?-kérdezte kíváncsian.
– Kedd?-kérdeztem egy angyali mosollyal.
– Igen kedd.-nevetett fel.-De milyen kedd?-kérdezte még mindig nevetve.
– Ma vagyunk együtt egy hónapja kedd. Ugye?-mosolyogtam rá.
– Pontosan.-mondta és a kedvenc mosolyomat kaptam.-Estére ugye nincs programod?
– Ha jól értettem most már van.-mosolyogtam rá ördögien…

Clare barátja Tom...

21.Fejezet

Sziasztok!
Megint meghoztam a kövit...bár nem kaptam meg a hat darab komit...és ezért nagyon szomorú is vagyok:(....húzni akartam az időt még...de gondoltam azokra akik irtak komit így meghoztam bár kicsit késleltetve...de eldöntöttem addig NEM LESZ FRISS amíg meg nem lesz a hat komi...szerintem ezzel nem kérek sokat...a fejihez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni...nem lett nagyon élménydús vagy meglepő...inkább egy összekötö fejezet...
Jó olvasgatást!
Puszi
Eyi^^



21.Fejezet

– Honnan tudod?-kérdezte meglepődve.
– Ha jól láttam egy női nevet irt ki…talán Jess-t vagy valami hasonlót.-mondtam neki.
– Hm..igen, volt barátnő…de már vagy három éve nem beszéltem vele és most sem szeretném elkezdeni.-mondta Rob komolyan.
– Rendben.-mondtam halkan. Az út további részében nem nagyon beszélgettünk. Csak néztem az ablak mellett elsuhanó fákat és az esőt ahogy végigfolyik az autó ablakán.
Olyan volt mintha a hangulatommal változott volna az időjárás is….most, hogy belegondoltam, hogy Rob bármikor elhagyhat egy szőke cicababáért….nagyon elveszettnek éreztem magam. És komolyan elgondolkodtam…tudom, hogy már nem tudnék nélküle élni…és könnyebb lenne most kiszállni mint később…de nem fogok…amíg velem akar lenni addig vele leszek mert SZERETEM.

***(Otthon)

– Kicsim ugye tudod, hogy én téged szeretlek?-kérdezte Rob főzés közben…én csak mosolyogni tudtam..annyira jó amikor kimondja, hogy szeret.
– Tudom.-mosolyogtam rá.-Én is szeretlek.-mondtam neki és adtam egy puszit a szájára..de ő többet akart ezért vad csókcsatába kezdtünk. Ami a pulton volt mindent lesöpört fél kézzel és pár dolog hangos csattanással adja tudtunkra nem tetszését. A másikkal pedig engem húzott magához. Mikor a pult már teljesen üres volt…felemelt és felültetett rá…bár kicsit rossz helyre mert én a mosogatóban landoltam…így először félve nézett rám..de belőlem hamar kitört a nevetés így együtt nevettünk tovább…mikor kinevettük magunkat, kiszedett a mosogatóból és egy puszi után folytattuk a főzést. Egy kis bolognait csináltam…így hamar kész lettem. Miután ettünk, elfeküdtünk a kanapén..de nem beszéltünk…csak megfogtuk egymás kezét és így feküdtünk csendben.
– Lassan mennünk kéne…vagy még ne?-szólt Rob egy kis idő után.
– Ha szeretnél akkor mehetünk.-mosolyogtam rá.
– Jó akkor menjünk.-mosolygott ő is. Gyorsan letusoltunk, átöltöztünk és már mentünk is. Mivel az eső elállt így hamarabb értünk be a kórházba. Felmentünk a második emeletre 202-es kórteremhez és Clare ott ült az egyik narancssárga széken.
– Szia anyu.-mondta Rob és adott anyukája arcára egy puszit.-Van valami?-kérdezte utána.
– Szia Clare. – köszöntem én is.
– Sziasztok.-mondta végül Clare.-Nem nagyon mondnak itt nekem semmit….-mondta szomorúan.
– Ezt, hogy érted?-kérdezte Rob
– Még nem volt itt az orvos a nővér pedig nem mondd semmit…-mondta Clare egy sóhajjal.
– Majd én megkeresem az orvost.-mondta Rob és elindult a folyosón. Én pedig leültem Clare mellé.
– Ugye tudod, hogy most te mész pihenni?-kérdeztem halkan.-Csináltam bolognait remélem szereted.-eresztettem meg egy halvány mosolyt.
– Igen szeretem, de még maradok kicsit.-mondta
– Rendben.-mondtam én is.-Hozzak valamit a büféből egy kávét vagy valamit?-kérdeztem.
– Egy kávé jól esne.-mondta halkan. Én pedig elindultam, hogy hozzak neki és vettem egyet Robnak is.
– Tessék.-adtam oda neki. Robét pedig letettem a mellettünk lévő székre mert még nem jött vissza.
– Köszönöm.-nézet rám hálásan.
– Nincs mit.-mosolyogtam rá. Még egy kicsit beszélgettünk, hogy eltereljem a figyelmét…és hamar vissza is ért Rob.
-Na mondtak valamit?-állt fel azonnal Clare.
– Még azért nem tért magához…mert altatásban van…azt mondta az orvos, hogy körülbelül három óra múlva fog felébredni…addig nem nagyon tudnak mit mondani.-mondta el Rob amit neki az orvos.
– Ez valamennyire megnyugtat.-mondta Clare egy sóhajtás kíséretében.
– Ennek én is örülök.-mondtam.
– Anyu most pedig menj haza pihenj egyet egyél, meg ilyenek…-mondta Rob. – Kicsim hazamennél anyuval?-kérdezte tőlem.
– Persze.-mosolyogtam rá.
– Nem nem kell köszönöm. Hívok egy taxit haza megyek pihenek meg ilyenek aztán jövök.-mondta Clare.
– Szívesen haza kísérlek.-mondtam azonnal.
– Tényleg nem kell köszi.-mosolygott rám..megfogta a táskáját köszönt és elment.
– Örülök, hogy jól van apukád.-mondtam Robnak. – Hoztam neked egy kávét…bár már lehet kihűlt.-mondtam és odaadtam neki.
-Kicsit még langyos.-mondta és közben leült mellém. Sokat beszélgettünk…szinte minden dologról…bármiről el tudtunk beszélgetni nem voltak cikis témák…ami jó érzéssel töltött el...

20.Fejezet

Sziasztok!
Nah..megint kész lettem egyel:) Remélem ez jobban fog tetszeni mint az előző mert csak egyetlen egy komit kaptam:( persze annak is örülök..de jobban örülnék ha többet kapnék. Hozzá fűzni csak annyit tudok, hogy az előző fejezetet írtam meg Klau szemszögéből! A kövit csütörtökre megpróbálom megírni..de tényleg sok a meló..=/.. csütörtökön is csak akkor lesz friss ha minimum 6 komit kapok! Ha megkapom a 6 komit akkor is csak CSÜTÖRTÖKÖN lesz friss. Na hagylak titeket olvasni..:)
Jó olvasgatást!
Puszi
Eyi^^

20.Fejezet

Nagyon meglepődtem…hiszem Rob és apu még nem is ismerik egymást mégis úgy látszik, hogy kicsit nyugodtabb lett ettől a beszélgetéstől. Közben elkértem Robtól a telefonját és felhívtam Carolt mert már régóta nem hallottam róla semmit. A második csengés után felvette.


***


– Halló.-szólt bele
– Szia, én vagyok az Klau. – köszöntem vidáman.
– Szia te csaj, ezer éve nem hallottam rólad semmit.-mondta Carol.
– Tudom, és nagyon sajnálom…de majd betervezünk valamit. Remélhetőleg anyu is lelép
és akkor úgyis vissza költözöm és tovább foglak boldogítani.-mondtam és közben leültem egy padra.
– Visszaköltözöl? És Robbal mi van? Azt hittem ott maradsz….persze ne érts félre örülök, hogy visszajössz.-magyarázkodott azonnal.
– Igazság szerint még nem beszéltünk Robbal ilyesmiről…tudod itt vannak nála a szülei, apukája tegnap szívrohamot kapott..még nem esett szó erről.-mondtam úgy, hogy Rob ne hallja meg.
– Tessék?-kérdezte ijedten.-És, hogy van?-aggódott azonnal.
– Hát…eszméletlenül hozták be a kórházba…és nem is tért magához eddig, már megműtötték és most várunk.-vázoltam röviden.
– Mondd meg neki, hogy nagyon sajnálom.-mondta együtt érzően.
– Megmondom neki. Szóval most vele akarok lenni, de ha jobban lesz apukája akkor lemegyünk együtt valahová.-ígértem meg.
– Persze, majd megbeszéljük.-mondta.-Ha valami változás van akkor hívj, rendben?-kérdezte.
– Persze. Akkor majd hívlak. Puszi, szia.-mondtam és letettem.


**


Rob is hamar végzet és így visszacseréltük a telefonokat. És azonnal kikérdeztem, hogy miről beszélgettek. Még elmentünk Robnak egy kávéért és visszamentünk Clarehez.
– Anyu van valami változás?-kérdezte Rob azonnal.
– Még semmi.-mondta Clare megtörten. Rob pedig odaült mellé és átölelte. Olyan aranyos volt így.
– Fiam menjetek haza pihenjetek egy kicsit. Ha bármi változás van azonnal hívlak titeket.-mondta Clare.
– Anyu, ezt úgy nem gondoltad komolyan ugye?-kérdezte Rob mérgesen.
– De teljesen komolyan gondoltam.-mondta Clare.
– Nem megyek haza csak akkor ha utána te is.-mondta Rob határozottan.
– Ne csináld ezt velem fiam.-mondta Clare könyörgően.
– Te se velem.-mondta Rob komolyan.
– Jól van hazamegyek majd ha visszaértetek.-mondta Clare
– Rendben.-mondta Rob és kézen fogva mentünk ki az épületből. És beültünk az autóba.


**


– Szívem, csináljak valami ennivalót?-kérdeztem Robtól mosolyogva.
– Nem akarlak fárasztani.-mondta kedvesen.
– Nem fáradtság.-mosolyogtam rá kedvesen.-De akkor be kell menni a boltba, ha nem gond.- mondtam halkan.
– Persze, hogy nem gond.-mondta és a bolt felé indultunk. Én hamar beszaladtam a boltba bár igaz kicsit sokáig keresgéltem de végül mindent meg találtam így mentem is fizetni. Miután mindent kifizettem gyorsan elpakoltam és már mentem is Robhoz.
– Gyors voltál.-mosolygott rám.
– Siettem.-mosolyogtam vissza.
– Keresett valami gyerek.-mondta kicsit sem kedvesen.
– Kicsoda?-kérdeztem meglepetten. Ha nem ismertem volna azt hittem volna, hogy féltékeny.
– Valami…Máté..-mondta idegesen.
– Ja..a Máté..-mosolyogtam.-Évfolyamtársam volt és az egyik legjobb barátom..nemsokára kijönnek megnézni hol is lakom én Londonba..és ezt tervezzük szerintem ezért keresett.-mondtam azonnal, hogy ne legyen még ezért is ideges.
– Értem.-mondta egy kis mosollyal. Miután ezt kitárgyaltuk megcsörrent az ő telefonja és nagyon meglepettnek tűnt. És nem is vette fel hanem kinyomta.
– Kivel nem akarsz beszélni?-kérdeztem.
– Csak egy régi ismerős, egyáltalán nem fontos...de mi finomat csinálsz?-próbálta kerülni a választ.
– Volt barátnő igaz?-kérdeztem szomorúan.
– Ő pedig meglepődve nézet rám……

19.Fejezet

Sziasztok!
Újra volt időm irni:) ugyhogy itt vagyok..még ez sem lett olyan hosszú mint szokott lenni..de belehúzok megígérem. Csak tudjátok milyen a nyár nyaralások, csavargás...meg ilyenek és nem nagyon voltam itthon. Ugyhogy sajnálom.:(
De mostmár megpróbálok rendszeres lenni valamilyen szinten...mert ez soha nem volt az erősségem :$. Hát a fejihez nem nagyon tudok semmit hozzá fűzni talán azt hogy kivételesen ROB SZEMSZÖGÉBŐL írtam valahogy most így jobban át tudtam élni.Remélem nem lett nagyon rossz=/.Nézétek el nekem hogy egy eléggé rossz és hosszú hét áll a hátam mögött. Remélem tetszeni fog és kapok pár komit is....az vettem észre, hogy amikor azt mondom, hogy ha sok a komi akkor előbre hozom a fejit akkor többen irtok komit de ha nem mondom ezt akkor csak két embertől kapok komit Erzsébettől és Ancsxtól (remélem jól irtam a neved ha nem akkor ezer bocsi:$) akiknek NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM a komikat sokat jelentenek nekem:). Persze a többieké is csak őket szeretném most kiemelni.És külön meg szeretném köszöni a tizenöt rendszeres olvasót is.:)
Jó olvasgatást!
Puszi
Eyi^^

ui.:Komikat pls!!!:)


19.Fejezet



(Rob szemszöge)


– Szerbusz, Klau apukája vagyok Péter. Remélem nem gond ha tegezlek. Nagyon sajnálom ami az édesapáddal történt.-mondta együtt érzően.
– Nagyon köszönöm, és természetesen tegezzen.-mondtam egy halvány mosollyal.
– Rendben és te is tegezz. Nyugodj meg, nem lesz semmi baja apukádnak, az én édesapámnak is volt egy kisebb szívrohama. Utána még harmincnyolc évet élt.-mondta Péter.
– Remélem, hogy apu is ilyen könnyen megússza, de a műtét előtt már nem tért magához. Szóval nem tudom.-mondtam szomorúan.-De sokat segít, hogy kicsim itt van mellettem.-mosolyogtam Kicsimre.
– Hogy érted el, hogy betegye a lábát egy kórházba?-kérdezte Péter meglepődve.
– Ezt, hogy érted?-kérdeztem kíváncsian.
– Egy bizonyos dolog óta nem hajlandó bemenni a kórházakba.-mondta Péter szomorúan.
– Oh…igen tudok róla.-mondtam én is szomorúan.
– Tessék?-kérdezte Péter meglepetten.
– Elmondta.-mondtam halkan.-Mikor idejött az édesanya és hozzám költözött akkor egyik este elmondta nekem..-mondtam Péternek.
– Senkinek nem szívesen beszél róla. De szerintem ez természetes.-mondta Péter.-Megbízik benned.-mondta és mosoly bujkált a hangjában.
– Annak nagyon örülnék bennem teljesen megbízhat.-mosolyogtam.
– Nem is akarok tovább zavarni. Jobbulást apukádnak és puszilom Klaut. – mondta Péter.
– Köszönöm. Átadom.-mondtam és megszakadt a vonal.


**

– Tessék.-adtam vissza Kicsimnek a telefonját.-Szimpatikus apukád.-mosolyogtam rá.- Ja és ezt küldi.-mondtam és adtam egy puszit puha arcára.
– Ennek örülök. De mit akart?-kérdezte kíváncsian. Én pedig röviden elmeséltem neki miről is beszéltünk.
– Menjünk el még egy kávéért és utána visszamehetünk.-mosolyogtam Kicsimre.
-Rendben.-mosolygott rám és kézen fogva mentünk vissza anyuhoz.


**

– Minden rendben van? Mondott már valamit az orvos?-kérdeztem anyut azonnal idegesen.
– Még nem tudok semmit.-válaszolt anyu megtörten. Ránéztem Kicsimre aki mintha tudná mit akarok egy aprót bólintott én pedig leültem anyu mellé és magamhoz öleltem. Ő pedig zokogni kezdett a karjaimban így próbáltam megnyugtatni őt.

Már vagy két órája ott ültünk amikor kijött az orvos a műtőből.
– A műtét jól sikerült. Túl van a nehezén. Megnyugodhatnak.-mondta az orvos majd elment. Én nagyon megnyugodtam, el sem tudom képzelni mi lett volna ha valami komolyabb baja lesz apunak. De szerencsére jól van és ez a lényeg. Nyugodtan mentem oda Kicsimhez és öleltem magamhoz szorosan.
– Most már biztos, hogy jól lesz.-mosolygott rám kedvesen Kicsim.
– Te megmondtad.-engedtem meg magamnak én is egy kis mosolyt.
– Fiam ti menjetek haza és pihenjetek ha van valami változás vagy magához tér azonnal telefonálok.-mondta anyu.
– Anyu ezt, hogy gondoltad?-kérdeztem idegesen.-Nem tudnék most pihenni.-mondtam feldúltan.
– Pihensz egy-két órát és vissza jöttök.-próbált meggyőzni.
– Szívem jót tenne utána visszajövünk megígérem.-próbált győzködni Kicsim is.
– Csak egy feltétellel megyek bele.-mondtam határozottan.
– És mi az?-kérdezte Kicsim.
– Ha én visszajöttem anyu is hazamegy pihenni.-mondtam még mindig határozottan.
– Fiam ne kérd tőlem ezt.-mondta anyu
– Te se tőlem.-makacskodtam.
– Mindig is makacs gyerek voltál. Legyen hazamegyek egy vagy két órára de nem többre.-mondta anyu.
– Clare maradjak veled?-kérdezte Kicsim anyut.
– Nem kell köszönöm. Inkább menj Robbal és pihenjetek egy kicsit.-mosolygott rám halványan.
-Rendben.-mondta Kicsim és elindultunk.-Csináljak valamit harapnivalót?-kérdezte szerelmem amikor már az autóban ültünk.
– Nem akarlak fárasztani.-mosolyogtam rá.
– Nem fáradság. Csak akkor be kéne szaladni a boltba ha nem gond.-mosolygott rám angyalian.
– Dehogy gond.-mondtam és a bolt felé vettük az irányt. Kicsim gyorsan beszaladt én pedig kint megvártam azt mondta így gyorsabban megfordul. Már vagy tíz perce vártam amikor megszólalt a telefonja ugyanis itt felejtette. Gondolkoztam azon, hogy felvegyem vagy ne de a hívó kitartónak bizonyult.
– Halló.-szóltam bele.
– Öhm..helló én Klaut keresem.-szólt bele egy férfi hang.
– Sajnos most nincs itt, de hagysz üzentet vagy megmondjam, hogy hívjon vissza?-próbáltam barátságosan kérdezni.
– Lécci mond meg neki, hogy a Máté kereste. Köszi.-mondta és megszakadt a vonal. Azt sem tudom ki ez a gyerek de féltékeny vagyok rá. Majd megkérdezem Klaut addig nem mondok semmit…nem szeretnék ok nélkül veszekedni vele. Mondjuk okkal se. Még vártam úgy negyed órát amikor beült mellém Klau. Jól felpakolt az tuti.
– Csörgött a telefonod. Ne haragudj, hogy felvettem de a telefonáló nagyon kitartó volt.-néztem rá.
– Semmi gond.-eresztett meg egy kis mosolyt.-Ki volt az?-kérdezte
– Valamilyen Máté. Azt mondta lécci hívd vissza.-mondtam kicsit sem kedvesen.
– Igen, köszi. Máté egy otthon barátom és évfolyamtársam is volt. Ki fognak jönni Londonba a barátaim meglátogatni és ezt szervezzük.-magyarázta azonnal én pedig megkönnyebbültem.
– Az jó dolog.-mosolyogtam rá.- Majd elkezdett csörögni az én telefonom és nagyon meglepődtem amikor Jessica neve villogott a kijelzőn……