21.Fejezet

Sziasztok!
Megint meghoztam a kövit...bár nem kaptam meg a hat darab komit...és ezért nagyon szomorú is vagyok:(....húzni akartam az időt még...de gondoltam azokra akik irtak komit így meghoztam bár kicsit késleltetve...de eldöntöttem addig NEM LESZ FRISS amíg meg nem lesz a hat komi...szerintem ezzel nem kérek sokat...a fejihez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni...nem lett nagyon élménydús vagy meglepő...inkább egy összekötö fejezet...
Jó olvasgatást!
Puszi
Eyi^^



21.Fejezet

– Honnan tudod?-kérdezte meglepődve.
– Ha jól láttam egy női nevet irt ki…talán Jess-t vagy valami hasonlót.-mondtam neki.
– Hm..igen, volt barátnő…de már vagy három éve nem beszéltem vele és most sem szeretném elkezdeni.-mondta Rob komolyan.
– Rendben.-mondtam halkan. Az út további részében nem nagyon beszélgettünk. Csak néztem az ablak mellett elsuhanó fákat és az esőt ahogy végigfolyik az autó ablakán.
Olyan volt mintha a hangulatommal változott volna az időjárás is….most, hogy belegondoltam, hogy Rob bármikor elhagyhat egy szőke cicababáért….nagyon elveszettnek éreztem magam. És komolyan elgondolkodtam…tudom, hogy már nem tudnék nélküle élni…és könnyebb lenne most kiszállni mint később…de nem fogok…amíg velem akar lenni addig vele leszek mert SZERETEM.

***(Otthon)

– Kicsim ugye tudod, hogy én téged szeretlek?-kérdezte Rob főzés közben…én csak mosolyogni tudtam..annyira jó amikor kimondja, hogy szeret.
– Tudom.-mosolyogtam rá.-Én is szeretlek.-mondtam neki és adtam egy puszit a szájára..de ő többet akart ezért vad csókcsatába kezdtünk. Ami a pulton volt mindent lesöpört fél kézzel és pár dolog hangos csattanással adja tudtunkra nem tetszését. A másikkal pedig engem húzott magához. Mikor a pult már teljesen üres volt…felemelt és felültetett rá…bár kicsit rossz helyre mert én a mosogatóban landoltam…így először félve nézett rám..de belőlem hamar kitört a nevetés így együtt nevettünk tovább…mikor kinevettük magunkat, kiszedett a mosogatóból és egy puszi után folytattuk a főzést. Egy kis bolognait csináltam…így hamar kész lettem. Miután ettünk, elfeküdtünk a kanapén..de nem beszéltünk…csak megfogtuk egymás kezét és így feküdtünk csendben.
– Lassan mennünk kéne…vagy még ne?-szólt Rob egy kis idő után.
– Ha szeretnél akkor mehetünk.-mosolyogtam rá.
– Jó akkor menjünk.-mosolygott ő is. Gyorsan letusoltunk, átöltöztünk és már mentünk is. Mivel az eső elállt így hamarabb értünk be a kórházba. Felmentünk a második emeletre 202-es kórteremhez és Clare ott ült az egyik narancssárga széken.
– Szia anyu.-mondta Rob és adott anyukája arcára egy puszit.-Van valami?-kérdezte utána.
– Szia Clare. – köszöntem én is.
– Sziasztok.-mondta végül Clare.-Nem nagyon mondnak itt nekem semmit….-mondta szomorúan.
– Ezt, hogy érted?-kérdezte Rob
– Még nem volt itt az orvos a nővér pedig nem mondd semmit…-mondta Clare egy sóhajjal.
– Majd én megkeresem az orvost.-mondta Rob és elindult a folyosón. Én pedig leültem Clare mellé.
– Ugye tudod, hogy most te mész pihenni?-kérdeztem halkan.-Csináltam bolognait remélem szereted.-eresztettem meg egy halvány mosolyt.
– Igen szeretem, de még maradok kicsit.-mondta
– Rendben.-mondtam én is.-Hozzak valamit a büféből egy kávét vagy valamit?-kérdeztem.
– Egy kávé jól esne.-mondta halkan. Én pedig elindultam, hogy hozzak neki és vettem egyet Robnak is.
– Tessék.-adtam oda neki. Robét pedig letettem a mellettünk lévő székre mert még nem jött vissza.
– Köszönöm.-nézet rám hálásan.
– Nincs mit.-mosolyogtam rá. Még egy kicsit beszélgettünk, hogy eltereljem a figyelmét…és hamar vissza is ért Rob.
-Na mondtak valamit?-állt fel azonnal Clare.
– Még azért nem tért magához…mert altatásban van…azt mondta az orvos, hogy körülbelül három óra múlva fog felébredni…addig nem nagyon tudnak mit mondani.-mondta el Rob amit neki az orvos.
– Ez valamennyire megnyugtat.-mondta Clare egy sóhajtás kíséretében.
– Ennek én is örülök.-mondtam.
– Anyu most pedig menj haza pihenj egyet egyél, meg ilyenek…-mondta Rob. – Kicsim hazamennél anyuval?-kérdezte tőlem.
– Persze.-mosolyogtam rá.
– Nem nem kell köszönöm. Hívok egy taxit haza megyek pihenek meg ilyenek aztán jövök.-mondta Clare.
– Szívesen haza kísérlek.-mondtam azonnal.
– Tényleg nem kell köszi.-mosolygott rám..megfogta a táskáját köszönt és elment.
– Örülök, hogy jól van apukád.-mondtam Robnak. – Hoztam neked egy kávét…bár már lehet kihűlt.-mondtam és odaadtam neki.
-Kicsit még langyos.-mondta és közben leült mellém. Sokat beszélgettünk…szinte minden dologról…bármiről el tudtunk beszélgetni nem voltak cikis témák…ami jó érzéssel töltött el...