13.Fejezet

Sziasztok!
Egy kismeglepetéssel jöttem:) itt van a kövi:D
Remélem örültök neki...azért hoztam most mert elutazok és majd csak vasárnaphoz egy hétre jövök haza:( De kell a kikapcsolodás nekem is...és ha visszaértem egy hosszú fejezetet hozok megígérem. És remélem ez az egy hét kimaradásom miatt nem fogtok elpártolni tőlem.Szóval ti is érezétek jól magatokat majd jövök!!
Jó olvasgatást!!!
Pusszanat
Eyi
(L)


13.Fejezet


Mind a három férfi meglepődött amikor megláttak. Nem tudtam eldönteni, hogy azért lepődtek meg mert itt vagyok vagy mert ilyen kevés ruha van rajtam. Végül Clare szólalt meg először.
– Fiam, mutasd be a többieket és addig lepakolok a konyhába.-mondta mosolyogva
– Rendben.-mondta és odajött hozzám.- Ő itt az édesapám Richard
Pattinson. -mutatott egy idős de mosolygós emberre.-Ők pedig a legjobb barátaim Tom és Marcus. -mondta egy kis mosollyal.-Ő pedig a barátnőm Koller Klaudia.-mondta és mindenkin lehetett látni, hogy meglepődött. Majd Rob édesapja jött oda hozzám.
– Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.-mosolygott rám kedvesen.
– Én is nagyon örülök.-mosolyogtam kicsit félénken és kezet fogtunk. Ugyanígy odajött mindkét srác köszöntünk és ők leültek a nappaliba én pedig felmentem felöltözni. Hamar végeztem és már mentem is le és leültem Rob mellé a kanapéra ő pedig átkarolt, ami nagyon jól esett. Hallgattam a beszélgetést és néztem, ahogy jóízűen nevetnek. Majd megszólalt a telefonom. Elnézést kértem és már mentem is érte de szerencsétlenségemre az emeleten volt a táskámban. Megnéztem és láttam, hogy Carol keres így hamar fel is vettem.

***

– Szia. Mi újság??-kérdeztem azonnal
– Szia. Semmi különös csak meg akartam kérdezni, hogy vagy??-kérdezte
– Jól köszi…Robbal sokat beszélgettünk és az sokat segített. Jaj képzeld reggel nagyban reggelizünk és egyszer csak becsengettek a szülei. El tudod képzelni, hogy megijedtem??-kérdeztem tőle mire ő felnevetett
– Igen…én..én is meglepődtem volna az tuti és ráadásnak még pizsiben voltál ugye??-kérdezte még mindig nevetve.
– Igen és csak Rob pulcsija volt rajtam ami elég rövid darab.-mondtam neki ő pedig még jobban nevetni kezdett.
– Jól van nevess csak ki.-duzzogtam.-Mindig a kicsit bántják.-mondtam durcásan
– Jaj de durcizz be de tényleg vicces.-mondta de már nem nevetett.
– Még ott van??-kérdeztem
– Igen itt.-mondta ő is most már komolyan.
– Nagyszerű igazán leléphetne.-mondtam szomorúan.
– Nekem mondod…hiányzik a lakótársam, most kifog rám főzni.-mondta drámaian és most nekem volt okom a nevetésre.
– Hát csak nem halsz majd éhen.-vigyorogtam mint a vadalma.-Maximum majd rendelsz valamit.-mosolyogtam még mindig.-Na de megyek majd még beszélünk. Puszi. Szia. Vigyázz magadra.-mondtam majd letettem és lementem a nappaliba.

***

– Ki volt az??-kérdezte Rob
– Csak Carol. -mondtam mosolyogva.-Megkérdezte élek-e még és elpanaszolta, hogy ő éhen fog halni nélkülem.-mondtam mosolyogva. De Rob szomorú pillantását látva elment a jó kedvem.
– Mi a baj??-kérdeztem és odabújtam hozzá.
– Kijönnél velem a konyhába egy percre??-kérdezte és húzott is maga után.
– Szívem ma a baj??-kérdeztem mikor kiértünk mire ő szorosan magához húzott, én pedig örömmel simultam ölelésébe.-Szívem??-kérdeztem újra
– Bocsi, eltúlzom…csak amikor mondtad, hogy Carol megkérdezte, „hogy élek-e még” akkor kicsit kiakadtam.-suttogta szomorúan.
– Jaj szívem ezt képletesen értette. Ő még nem tud semmit…mert tegnap azonnal téged hívtalak.-mondtam egy kis mosollyal.
– Miért??-kérdezte
– Mit miért??-kérdeztem kicsit értetlenül.
– Miért engem hívtál??-kérdezte nekem pedig lefagyott az arcomról a mosoly.-Jaj ne érts félre nagyon örülök, hogy ennyire megbízol bennem csak őt régebb óta ismered meg ilyenek.
– Azért mert benned megbízom és ha mellettem vagy akkor nem félek.-suttogtam a vállába.
– Köszönöm.-mondta
– Nincs mit megköszönöd.-suttogtam még mindig halkan.-Vissza kéne
mennünk.-mondtam.
– Ja igen, menjünk.-mondta és megfogta a kezem és így mentünk be a nappaliba.
– Minden rendben gyerekek??-kérdezte meg Clare
– Persze.-válaszoltam egy műmosollyal és leültem Rob mellé. Még sokáig beszélgettünk sok mindent megtudtam Rob gyerekkoráról aminek nagyon örülök. De aztán Tom mondta, hogy éhes így Clare-el elmentünk a boltba bevásárolni és együtt főztünk a fiúknak. Közben rengeteget beszélgettünk. Rengeteg mindenről kifaggatott hogyan ismerkedtünk meg, mit szeretek benne, mióta vagyunk együtt és persze, hogy mennyire komoly. Jól elbeszélgettünk és hamar kész is lettünk az ebéddel… ami inkább volt mondható uzsonnának ha csak órára nézünk. Én megterítettem Clare pedig szólt a fiuknak, hogy üljenek asztalhoz. És nekiálltunk enni mindenkinek nagyon ízlett minden így hamar végeztünk is. Clare el akart mosogatni de mondtam neki, hogy menjen be beszélgetni nyugodtan ezzel már boldogulok. Gyorsan elmosogattam mindent…igaz, hogy Robnak van mosogatógépe, de én jobb szeretek mosogatni. Miután végeztem nekiálltam eltörölgetni és el is rakodtam. Öntöttem magamnak egy üdítőt és leültem az asztalhoz gondolkodni, hogy nekem miért nem lehet ilyen az anyám…mint Robnak olyan kedves, segítőkész és nagyon jól lehet vele beszélgetni és teljesen biztos vagyok benne, hogy soha nem lenne képes bántani a gyerekit. Észre sem vettem mikor a könnyeim megállíthatatlanul utat törtek maguknak. Én pedig ott ültem egyedül a konyhában és gondolkodtam azon, hogy mivel érdemeltem ki, hogy a saját anyám megutáljon. Egyszer egy kéz érintette meg a vállam először meg is ijedtem.
– Aranyom minden rendben??-kérdezte Clare
– Persze.-szipogtam és megtöröltem a szemem.
– Szeretnéd, hogy szóljak a Robnak??-kérdezte meg kedvesen.
– Nem kell köszönöm, nem szeretném elrontani a hangulatát.-mondtam egy halvány mosoly kíséretében.
– Ha szeretnél beszélgetni én itt vagyok.-mondta és leült mellém.
– Köszönöm, de tényleg jól vagyok.-erőltettem az arcomra egy műmosolyt.
– Hahó kicsim ti meg mit csináltok??-kérdezte Rob és hamar ott állt a székem mögött.
– Semmit.-vágtam rá talán túl gyorsan.
– Csak beszélgettünk.-mondta Clare és én egy hálás mosolyt küldtem felé.
– Úr isten. Te…te valamikor meg akartad ölni magad.-mondta Tom szörnyülködve és a konyhában mindenki lefagyott.
– Én soha nem akartam megölni magam Tom.-válaszoltam teljesen higgadtan.
– Aha és akkor a csuklódra teljesen véletlenül került egy kés nyoma??-kérdezte kiabálva.
– Tom, nyugodj le..fogalmad sincs mi történt.-mondta neki határozottan Rob…amitől láthatólag Tom egy kicsit összezavarodott.
– Arra nem gondoltál, hogy nem biztos, hogy én csináltam??-kérdeztem tőle teljes nyugalomban.
– Menjünk vissza a nappaliba.-mondta Rob és már húzott is maga után.
– Nem hiszem el, hogy nem te csináltad.-mondta határozottan Tom és Marcus is hevesen bólogatott.
– Nem lenne egyszerűbb ha elmesélnéd, hogy szerezted??-kérdezte Clare és Richard is bólogatott rá.
– Erről nem szeretnék beszélni.-mondtam és könyörgőn néztem Robra aki vette a lapot mert megpróbált témát váltani.
-Erről nem szeretne beszélni….és higgyétek el semmi jó nincs benne szóval váltsunk témát ha lehet.-mondta Rob
– Rob ő meg akarta ölni magát.-kiabált Marcus és nálam itt telt be a pohár.
– Nem én akartam magam megölni hanem az anyám.-mondtam határozottam és nagyon mérgesen. Ahogy kimondtam megbántam és Rob nyakába temettem a fejem. Ő pedig simogatta a hátam. Mindenki teljesen lefagyott a kijelentésem hallatán… senki nem szólalt meg csak mereven bámult maga elé.-De ez már régen történt, ne rágódjunk múlton. Beszélgessünk valami vidámabb témáról.-mondtam.
– Rendben.-válaszoltak egyszerre. Utána nagyon sokáig beszélgettünk. Az is kiderült, hogy Robéknál a kertben egy nagy fán van egy kis „búvó hely” ahogy a fiúk mondanák és amikor kicsik voltak mindig ott találkoztak. Ott zenéltek…ott beszélgettek szinte mindent ott csináltak. Sőt pár hónapja Rob hazament és átmentek hozzá a fiúk és kimentek felakartak másznia házikóba. Marcus ment előre és beszorult alig tudták kiszedni onnan. Ezen nagyon jót mosolyogtam vicces lehetett ahogy ez a mackó méretű srác beszorul és próbál kijönni onnan. Az is kiderült, hogy egyszer fogadásból Tomnak felkellet mennie egy szórakozóhelyen a színpadra és táncolnia kellett. És mivel volt benne annyi alkohol meg is tette amit mellékesen ez a két mamlasz meg is örökített. De úgy szólt a fogadás, hogyha Tom táncol a színpadon akkor Rob bármit kérhet Marcustól azt meg kell tennie. És Rob azt találta ki, hogy Marcusnak is fel kellett mennie a színpadra és Rob pedig árverezésre bocsájtotta Marcusnak el kellett menni a „valakivel” aki megvette Rob és Tom pedig elitták amit Marcusért kaptak.
Nagyon jókat nevettem az ilyen régi történeteken. Órákon keresztül beszélgettünk és nekem megint megszólalt a telefonom és én hülye nem hoztam le így futhattam fel
érte. De nagyon örültem amikor a telefonom apu neve villogott.

***

– Szia apu.-köszöntem bele vidáman.-Hogy vagytok??
– Szia kislányom. Jól vagyunk köszi. Te hogy vagy?? Találkoztál már anyáddal??-kérdezte.
– Én is jól vagyok köszi.-mosolyodtam el magam mióta Robbal vagyok rengeteget mosolygott na jó ezt a két napot kivéve.-Igen már találkoztam vele…sajnos beállított hozzánk.-mondtam szomorúan.-De én eljöttem otthonról addig Robnál leszek amíg el nem megy.-mondtam
– Kíváncsi lennék erre a Rob gyerekre.-mondta furán.
– Ezt, hogy érted??-kérdeztem
– Ne gondolj semmi rosszra csak szívesen megismerném.-mondta apu.
– Hát még eléggé friss a dolog szóval majd később.-mondtam mosolyogva.– Törpe, hogy van??-kérdeztem mosolyogva. Mióta eljöttem nem beszéltem az öcsémmel.
– Itt van mellettem.-mondta apu és lehetett hallani a hangján, hogy mosolyog.
– Add oda neki a telefont.-mondtam mosolyogva.
– Rendben. Majd még beszélünk. Szeretlek. Vigyázz magadra. Puszi.-mondta és oda is adta az öcsémet.
– Szia törpe hogy vagy mostanság??-kérdeztem vidáman.
– Szia. Jól képzeld a suliban van barátnőm.-szinte kiabálta a telefonba.
– Neked barátnőd nem vagy te egy kicsit fiatal ahhoz??-kérdezte mosolyogva.
– Nem vagyok fiatal és egyidősek vagyunk. Szóval ez nem gond. És ő lesz a feleségem.-mondta
– Értem, hát akkor sok boldogságot. És én is szeretném megismerni ha lehet mielőtt elveszed oké??-kérdeztem vigyorogva.
– Hát ahhoz haza kell jönnöd.-kezdett el azonnal magyarázni.
– Rendben majd úgyis megyek haza. De most már le kell tennem. Majd beszélünk. Szeretlek. Vigyázz magadra. Puszi.-mondtam
– Vigyázni te nem tudsz magadra. -pimaszkodott.
-Héé velem ne pimaszkodj törpe nem akarsz te találkozni az öklömmel.-mondtam vigyorogva.
– Oké. Szia. Puszi.-mondta és letette.

***

Mikor megfordultam nem kicsit lepődtem meg, hogy mindenki mosolyogva áll mögöttem.
– Hát ti??-kérdeztem azonnal.
– Feljöttem és jöttek utánam-mondta Rob és közben ártatlan arcot vágott.
– Aha és elvárod tőlem, hogy ezt higgyem is el…na ne nevettess Rob.-mosolyogtam rá.
– Kinek akarsz bemosni egyet??-kérdezte vigyorogva Tom.
– Az öcsémnek.-mondtam teljesen nyugodtan
– Miért??-kérdezte azonnal Clare
– Mert van egy barátnője akit elakar venni és én erről nem tudtam.-mondtam halál komolyan.
– Ez nagyon aranyos.-mondta Richard.
– És hány éves az öcséd??-kérdezte Clare
– Tizenegy.-mondtam teljesen nyugodtan mire lefagyott az arcukról a mosoly. Teljes mértékben elhitték amit mondtam. Annyira ijedt képet vágtak, hogy nem bírtam
tovább és kitört belőlem a nevetés…mire Robnak azonnal leesett, hogy nem volt komoly amit mondtam és nekem esett eldőltünk az ágyon és összevissza cikizett könyörögtem, hogy hagyja abba de nem kímélt meg…

Klau öccse:)


Klau apukája:)