12.Fejezet

Sziasztok!
Meghoztam megint mivel megkaptam a 3 komit:)
Hát ehhez nem sok mindent tudok hozzáfűzni....csak erős idegzetenek ajánlom Klau történetét XD na jó nem kell megijedni..de van aki még ezt sem birja! A végén megtaláljátok a szám linkjét...:D majd kiderül milyen szám XD
Jó olvasgatást!
Pusszanat
Eyi
(L)

ui.:Komikat pls!!!!



12.Fejezet

– Tessék???-kérdezte teljesen megdöbbenve.-Ez…ez…nem igaz ugye??-kérdezte és közben felült de azonnal az ölébe húzott és erősen szorított magához aminek kifejezetten örültem, nagyon jól esett.
– De igaz.-mondtam szomorúan
– Kicsim én..én annyira sajnálom.-suttogta.-De miért??-kérdezte
– Azt hogy miért azt nem tudom.-suttogtam halkan.
– Ez borzalmas.-mondta nagyon szomorúan. Erőt véve magamon felnéztem csillogó szemében és láttam benne, hogy tényleg sajnálja ami velem történt.
– Igen még csak tizenhárom voltam, amikor egyik este anyum elment egyik barátnője lánybúcsúztatójára és én vigyáztam az öcsémre. Igen tudom még nem mondtam de van egy tizenegy éves öcsém. Apu késő estig dolgozott. Lefektettem az öcsémet és én is elfeküdtem tv-t nézni. Hamar elaludtam és csak arra ébredtem meg, hogy valami nagyon fáj. És amikor kinyitottam a szemem anyám állt előttem kezében pedig egy véres kés volt. Nagyon megijedtem és egyre jobban fájt a hasam. Újra ránéztem a késre és akkor leesett, hogy az az én vérem. De az volt benne nagyon borzalmas, hogy anyám mosolygott rám. Szörnyű volt és kifolyot pár könnycseppem, amit nem kellett volna mert megütött utána pedig azt mondta „ezt már rég meg kellett volna tennem” és a csuklómra szorította a kést….-vettem egy mély levegőt és úgy folytattam.-Kezdet minden elsötétedni és csak apu ordítását érzékeltem és azt, hogy már nincs a csuklómon a kés. És akkor minden teljesen elsötétült. Utána nagyon sok kimaradt rá majdnem egy hónapjára ébredtem fel egy kórházban. Először azt sem tudtam kivagyok…de szépen lassan minden eszembe jutott az a borzalmas este és én nem tudtam mit vétetem anyum ellen, hogy meg akart ölni. Kiderült, hogy apum és a tesóm, a barátaim és a többi rokonom szinte végig mellettem volt a kórházban. Apu közben eladta a házunkat mert tudta, hogy oda nem tudnék vissza menni..tudod vele nagyon jó a kapcsoltatom nagyon jól ismer és mindent tud rólam. Még három hetet kellett a kórházban töltenem. Miután már egyre jobban voltam akkor mondta el apu, hogy az anyám miért csinálta ezt. Állítólag ahol voltak bulizni valamit belekevertek az italába és attól fordult ki így magából, nekem csak az nem volt világos, hogy akkor miért mondta, hogy ezt már rég meg kellett volna csinálnia. De nem törődtem vele..sőt tudod mi a legrosszabb…egy bocsánatot se tudott kinyögni azt hitte, hogy teljesen feldolgozom és minden olyan lesz mint régen, bár igaz ha bocsánatot kért volna se tudtam volna neki megbocsátani. Lassan épültem fel a sok vér veszteség miatt. És a lelki része is szörnyű volt. Még most sem tudtam megemészteni, hogy a saját anyám ezt tette velem. Még ha egy idegen..de akkor is..és amikor már kezdeném magam jól érezni kezdeném elfelejteni..akkor ő mindig betoppan és újra felidéz bennem mindent. Bár amúgy sem tudnám soha elfelejteni hisz a hegek megmaradtak.-mondtam neki és közben megmutattam a csukómon a heget, utána felhúztam a pulcsit és a hasamon lévő heget is megmutattam. Hát ennyi a történet egy borzalmas rész a múltamból...de hála a barátaimnak nagyjából…úgy-ahogy túltettem magam rajta.-mondtam halkan.
– Kicsim….én bárcsak teljesen benőtt volna a fejem lágya akkor tudnám, hogy mit kell ilyenkor mondani. De most nem tudom-suttogta halkan Rob. – Sajnálom
– Tudod velem sok rossz dolog történt már, sok baleset sok fájdalom rengeteget sírtam…és tudod mit mondanak??-néztem fel rá kérdőn mire ő megrázta a fejét.-„Nevetni az tud csak igazán, aki már eleget sírt.”-és ez igaz….azthiszem.
– Én tényleg nagyon sajnálom.-mondta halkan a szemembe nézve.
– Ne tedd…azzal már nem érünk el semmit. És nem akarom, hogy ezentúl egy megtört lányt láss bennem.-mondtam halkan.-Tudod ilyenkor mindig megszoktam hallgatni az egyik kedvenc számom mert akkor lenyugszok.
– És mi az??-kérdezte
– Megmutatom. Bár semmi köze a történtekhez de ettől akkor is
megnyugszom.-mondtam halkan és közben a telefonomért nyúltam.

„Temesd a múltat Őzi! Megtenném ha tudnám!
Minden apró érzésem feltárnám Neked talán
Ha meghallgatnál, és netán belém is látnál
Örülnék szívemből, ez több nekem a vártnál
Melletted megfértem, nem féltem, de már nem értem
Nem értelek már meg, pedig mindent szépen kértem
Szavad adtad egy tettre, amit többet el nem követsz
Ez mégis megtörtént! Nem tudom ezután kit szeretsz!
Ne fájjon Őzi, amire nincs orvosság
Könnyű ezt mondani, miközben a fájdalom szét rág
Nem tudom mire volt jó, tudom azt is hogy Te tudod
Tagadod, de én voltam kivel megosztottad bánatod
Majd bánhatod, bennem leltél valamire
Zuhanok álmomban! Kapaszkodnék! De kérdem mibe?
Most keresem a támaszt, mert a sok teher lefáraszt
Én nem kérek már többet, csak egyetlen egy választ

Refrén
Mióta elhagytál azóta szívem szál
Célba nem talál, csak várva vár,
Fáj még a szó, mit egykor mondtál
Hogy szeretsz! De mégis elhagytál!

A pillanat hevében, hullanak a könnyeim
Sírnak a lapok, betűkkel telt könyveim.
Fájnak a szavak, fájnak a tettek
Jó volt Veled hidd el, de már nincsenek érzések

Látom, hogy sírsz, könnyeid hullatod a szélben
Tudom, szeretsz még, ezt itt bent érzem,
A hold perzselő tűzében a csillagokat nézem,
A bánatom tükröződik egy régi képen.
Egy fájó sebhely, csúfítja arcomat,
Sosem nem múlik el, örökre itt marad.
Lángoló mezőkön, elhagyatott utcákon,
Csak te jársz a fejemben, mindig azt látom,
Mással élvezed az életed perceit,
Én meg lógok a semmiben egyszer ott egyszer itt.
Ha jót ígér a holnap, ne dőlj be, el ne hidd,
Semmi jót nem fog adni, hazug szóval csábít,
Tudom, mikor szívek szállnak az égben,
Minden rossz eltűnik a semmiségben,
De létezik pillanat, mikor minden nyomasztó,
Ilyenkor ordítom, fáj még a szó.

Nyomot hagyott emléked, temetnék hogyha léphetnék
Megfolytja torkom, esküszöm jobb lenne ha felednék
Én is szeretnék, ha előre látnám hogy nem szenvednék
És átérezhetném, mindazt amit Tőled kaphatnék
Tudom csúnyán cselekedtem, pár barátba kést döftem
Belátom most már én is, amit egykor Veled tettem
Az összes szépet elviszem, hol minden feledésbe merül
Így talán jobb lesz, és testem új álomba szenderül
Látod egy összetört lélek, egy meggyötört szív,
Pár kósza dallam, pár szomorkás rím,
A fájdalom tükröződik, minden egyes sorban,
Kínoz a tudat, tudom egyszer én is boldog voltam.
Vége már a szépnek, vége minden jónak, vége már,
A barátságos szónak, Búcsút intek, jön a holnap,
Félek az érzéstől, nem hiányzik többé,
Nem hagyja el számat, örökkön-örökké.

– A szeretsz még résznél az anyámra gondolok, hogy talán a lelke legmélyén valahol szeret. Bár nehéz elhinnem.-mondta halkan és még jobban bújtam hozzá.
– Értem kicsim..de én tényleg nem tudom mit lehet
ilyenkor mondani.-suttogta szomorúan.
– Nem is kell semmi…az is elég, hogy most itt vagy
mellettem.-mondtam halkan.-De sajnos ez van a múlton nem lehet változtatni. Te most már megérted miért nem tudok egy légtérben meglenni az anyámmal.-mondtam.
– Teljesen egyértelmű és tényleg addig maradsz ameddig szeretnél én örülök, hogy itt vagy.-mondta.-De tudok valamiben segíteni??-kérdezte
– Éppen eleget segítettél azzal, hogy itt lehetek és te is mellettem vagy, ez nekem bőven elég.-ismételtem meg magam halkan és még jobban bújtam hozzá.
– Szívesen vagyok melletted.-suttogta-Enni azt elfelejtettünk.-mondta halkan.
– Hát el. De valószínű, hogy a pizza már kihűlt.-mosolyogtam rá.
-Egy próbát megér.-mosolygott ő is de látszott rajta, hogy megviselte amit hallott.-Még langyos.-mondta egy kis mosollyal miután megkóstolta.
– Akkor essünk neki.-mondtam és csendben elkezdtünk enni, miután végeztünk az éjjeliszekrényre rakta a megmaradt pizzát és megint összebújtunk. És én szerelmem karjában aludtam el. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Rob nincs mellettem ezért elindultam, hogy megkeressem. A konyhában meg is találtam már fel volt öltözve és épp reggelit készített. Nem vett észre ezért halkan mögé lopóztam hátulról átöleltem és a vállára egy puszit leheltem.
– Jó reggel szívem.-suttogtam és egy kicsit féltem, hogy fog reagálni de végül is ő is kicsimnek hívott. Mosolyogva fordult felém.
– Neked is kicsim.-mondta mosolyogva és egy apró csókot váltottunk. – Ülj le, mindjárt kész a reggeli.-mosolygott rám.
– Igenis főnök.-mondtam és még szalutáltam is. Ő pedig nevetni kezdett és én is elmosolyodtam magam. Odasétáltam az asztalhoz és leültem.-Minek van ilyen finom illata??-kérdeztem mosolyogva.
– Rántotta.-mosolygott
– És kávé igaz??-mosolyogtam én is.
– Igen, kérsz??-nézet rám.
– Igen, ha lehet.-mondtam mosolyogva
– Miért ne lehetne??-kérdezte és közben elém rakta a rántottát.
– Köszönöm.-mondtam
– Nincs mit kicsim. -mosolygott rám.-Hány cukorral??-kérdezte
– Kettő.-mondta és nekiálltam enni.-Szívem ez nagyon finom...nagyon nagyon finom.-mondtam neki mire egy csibészes mosolyt kaptam és a szívem kihagyott egy ütemet.-Mennyi az idő??-kérdeztem hirtelen, mert fogalmam sem volt róla.
– Tizenegy múlt pár perccel. -mondta
– Úr isten meddig aludtam, miért nem keltettél fel??-kérdeztem
– Próbáltam de elfordultál.-mosolygott rám én pedig pipacs vörös lettem. Épp szólásra nyitottam a szám amikor még folytatta…-…és olyan gyönyörű vagy amikor alszol. Jaa és tudtad, hogy beszélsz álmodban??-kérdezte egy pimasz vigyor kíséretében és én még jobban elvörösödtem a fejem jobban hasoníthatott egy paradicsomra mint egy fejre.
– Nem…mit mondtam??-kérdeztem aggódva
– Azt, hogy szeretsz.-mosolygott rám angyalian és én megkönnyebbültem, hogy nem valami őrültséget mondtam.
– De ezt eddig is tudtad.-mosolyogtam rá
– De jó volt újra hallani.-mondta én pedig felálltam és odasétáltam hozzá.
– Szeretlek.-suttogtam kezeimet a nyaka köré fontam és mélyen a szemébe néztem.
– Én is szeretlek.-mondta mosolyogva mire én elpirultam.- És imádom amikor elpirulsz.-mosolygott rám.-Mit csináljuk ma??-kérdezte mosolyogva
– Hmmm…nem tudom.-gondolkoztam el.
– Nekem van egy ötletem. De előtte reggelizünk.-mosolygott rám
– Mi az??-kérdeztem kíváncsian
– Titok de esti program.-mosolygott sejtelmesen.-De ha van kedved előtte fürödhetünk egyet a medencében.
– Szóval nem mondod el??-kérdeztem szomorúan.
– Nem nem mondom el.-vigyorgott rám és közben csengettek. Egyszerre sóhajtottunk fel hogy Ashley lesz az.-Megyek kinyitom te addig reggeliz.-mondta
– Rendben.-mondtam és leültem enni. Majd egyszer csak azt hallottam, hogy „szia anyu” bennem pedig megállt az ütő, hogy akkor most nem Ashley jött hanem Rob édesanya. És hirtelen már mögöttem álltak.
– Ohh szia, nem tudtam, hogy a fiamnak vendége van. Én Clare vagyok Rob
édesanya.-mosolygott rám.
– Nagyon örülök…Koller Klaudia vagyok.-mutatkoztam be udvariasan. És akkor Clare mögül még vagy három férfi jött be…én pedig itt álltam Rob pulcsijában ami őszintén szólva eléggé rövidnek bizonyult…

A zene amit Klau hallgat(én nagyon szeretem ezt a számot:)
http://www.youtube.com/watch?v=j6EH9rlL-P4&feature=related