18.Fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a kövit...tudom, hogy korábra ígértem..és nagyon sajnálom, hogy nem lettem kész időre..de nagyon hosszú volt a munkám...csütörtökön tíz órát dogoztam pénteken nyolcat..szombaton tizenkettőt..ma pedig szerencsére nem kellett mennem és így megpróbáltam egy rövidet összehozni nektek..nem tudom milyen lett...remélem nem lett olyan rossz mint amilyen rövid mert akkor borzalmas lenne...mikor lesz a kövi?? Még én magam sem tudom..inkább mondom azt, hogy majd csak vasárnap este vagy hétfőn...mint, hogy megint késsek...de ha lesz egy kis időm akkor hozom hamarabb is..az ötlet megvan...csak nem kivitelezhető..sajnos...na de ennyit rólam.
Jó olvasgatást!
Puszi
Eyi^^


18.Fejezet



Robra néztem aki álmos fejjel nézett vissza rám. Én gyorsan felöltöztem ő pedig már ment is le. De én is hamar leértem. Clare kiabált és sírt…Richard a konyhában rosszul lett. Rob teljesen ledermedt, nagyon megijedt. Én gyorsan hívtam a mentőket majd odamentem Robhoz és átöleltem. A mentő hamar megérkezett és Richardot azonnal bevitték a kórházba és mi is mentünk utána.
– Jó napot! Richard Pattinsont keresem.-mondta Rob idegesen.
– Még a vizsgálóban van foglaljon helyet.-mondta gépiesen az ápolónő. Mi pedig leültünk a kórterem előtti kék székekre és vártunk. Majdnem másfél óra múlva jött ki az orvos.
– Jó napot! Önök Richard Pattinson hozzátartozói?-kérdezte az orvos.
– Igen.-mondta Clare. – Én a felesége vagyok.-mondta szipogva.-Hogy van?-kérdezte
– A férjének egy kisebb infarktusa volt, nem komoly de meg kell műteni. Most egy valaki bemehet hozzá, utána pedig előkészítjük a műtétre.-mondta majd elment.
– Menj be te fiam.-mondta Clare halkan és leült.
– Biztos vagy benne? Megértem ha te szeretnél bemenni.-mondta halkan Rob és megfogta édesanya kezét.
– Köszönöm.-mondta Clare, felállt adott Rob arcára egy puszit és bement a kórterembe. Rob azonnal leült a kezeibe temette arcát és zokogni kezdett. Oda mentem hozzá és átöleltem. Clare nem volt bent sokáig mert jött a nővér a műtét
miatt.
– Hogy van?-kérdeztem halkan.
– Még soha nem láttam ilyennek.-mondta.-Elmegyek a büfébe egy kávéért, ti kértek valamit?-kérdezte.
– Elmenjek én?-kérdeztem halkan.
– Nem, kell egy kis séta.-mosolygott rám. De annyira mű volt a mosolya.
– Akkor egy kávénak örülnénk. Köszönöm.-mondtam halkan.
– Mindjárt hozom.-mondta és el sétált.
– Én félek.-mondta halkan Rob.
– Nem kell, hallottad az orvost nem lesz semmi baj.-mondtam halkan és magamban reménykedtem, hogy ez így is legyen.
– Nem hiszek az orvosoknak.-mondta
– Nyugodj meg én megígérem, hogy nem lesz baja. Oké?-kérdeztem halkan.
– Rendben.-mondta és egy műmosolyt is megeresztett.
– Itt van a kávé.-lépett mögénk Clare a semmiből.
– Oh köszi.-mondta halkan Rob és elvette a kávéját.
– Kicsim kijössz velem míg elszívok egy szál cigit?-kérdezte Rob. El is felejtettem, hogy a kávét csak cigivel issza meg.
– Persze.-mondtam és már álltam is fel.- Clare megleszel egyedül vagy jössz te is?-kérdeztem.
– Én maradok, de ti csak menjetek nyugodtan.-mondta halkan.
– Rendben sietünk.-mondta Rob és kézen fogva mentünk ki a kórházból. Leültünk egy padra Rob rágyújtott én pedig néztem eltorzult arcát. Szörnyű őt így látni soha nem szeretném többet ilyen szomorúnak és megtörtnek látni.
Bármit megtennék azért, hogy ő boldog legyen. Nem szeretem ha szomorú…mindig boldognak akarom látni.
– Kicsim én nem tudom mit csinálok ha valami baja lesz vagy anyu mit csinál.-mondta Rob megtörten.
– Ne gondolkodj ezen tudom, hogy nem hiszel az orvosnak…de nekem higgy nem lesz baja. Oké??-kérdeztem én is szomorúan.-Ilyen még nem fordult elő igaz?-kérdeztem.
– Nem még soha…de nem tudom most miért…apu mindig is egészséges volt. Még csak meg sem fázott soha..én nem értem.-mondta halkan és közben elfogyott a cigije. Már éppen felállni készültem amikor megfogta a karomat.
– Csak még egyet. Oké?-kérdezte és én egy aprót bólintottam, így visszahúzott a padra.-Köszönöm, hogy mellettem vagy.-nézet rám.
– Rob nincs mit megköszönöd..ez szerintem természetes.-mondtam halkan.-És amúgy is te is mellettem voltál amikor szükségem volt rád…
– Nem ma kellett volna találkoznod apuddal?-kérdezte hirtelen.
– Oh basszus…de megvársz míg gyorsan felhívom?-kérdeztem.
– Ugye nem lesz cikk apu ügyéről?-kérdezte félve.
– Ha nem akarod nem mondom el neki…de amúgy se írna meg semmit tudja, hogy ha te esetleg megbocsájtanál…ő attól elfelejthetne és ezt nem akarja.-mondtam halkan.-Na elmondhatom az indokot vagy találjak ki valamit?-kérdeztem egy mű mosollyal.
– Mondd nyugodtan.-mondta és rá gyújtott egy újabb szál cigire. Én pedig felhívtam aput.

**

– Szia apu.-köszöntem halkan.
– Szia kislányom…na mikor jössz?-kérdezte vidáman.
– Épp ezért hívlak, ma sajnos nem tudok el menni hozzád.-mondtam szomorúan.
– Valami baj van?-kérdezte azonnal.
– Bizalmas…de Rob apukáját behozták a kórházba és Robot ezt nagyon megviselte…így vele szeretnék lenni ha nem gond.-mondtam
– Persze ez természetes, maradj nyugodtan.-mondta megértően.- Oda tudod adni neki most a telefont?-kérdezte hirtelen.
– Minek?-kérdeztem kicsit félve.
– Beszélni szeretnék vele. Kérlek.-mondta halkan.
– Öhm várj egy picit.-mondtam.
– Oké-mondta ő.

**

– Rob, apu beszélni szeretne veled.-mondtam félve.
– Velem?-kérdezte meglepetten.
– Igen veled.-mondtam és oda nyújtottam a telefont.

**

– Rob vagyok.-mondta. Majd utána nem hallottam, hogy apu mit mond de Rob arca kicsit kezdett kivirulni……